# A szappanhártya színei: a vékonyréteg-interferencia fizikája és színképe
A szappanhártya egy vékony vízréteg, amelyet két oldalról szappanmolekulák határolnak, vastagsága gyakran egy mikrométernél is kisebb. A függőleges film a gravitáció hatására lecsurog, így a tetején vékonyabb, és fehér fényben a vastagság szerint rendeződő színes sávokat mutat. Newton már buborékokon figyelte meg ezeket a jelenségeket (Opticks, II. könyv, I. rész, 17. megfigyelés): a tetején színes gyűrűk keletkeztek, amelyek kiszélesedve lefelé vándoroltak, ahogy a víz elfolyt, végül pedig egy fekete folt növekedett a tetején, mielőtt a buborék kipukkadt. A film színét két tényező határozza meg: az a hányad, amelyet a film az egyes λ hullámhosszakon visszaver, valamint az a három színillesztő-függvény, amelyet a CIE (Nemzetközi Világítási Bizottság) használ a spektrum színné alakításához. Mivel a visszavert spektrum egyetlen koszinusz az 1/λ függvényében, a szín egy állandó fehér mínusz a színillesztő-függvények koszinusz-transzformációja a 2nd optikai útkülönbségnél (ahol n a víz törésmutatója, d pedig a film vastagsága). A számított színek jól egyeznek Newton vastagságtáblázatával.
A visszavert spektrum pontos kiszámításához a film két felületéről visszaverődő fénysugarakat kell összegezni. A Fresnel-együtthatók segítségével (amelyek normál beesésnél r = (n₁−n₂)/(n₁+n₂) és t = 2n₁/(n₁+n₂) alakúak) megmutatható, hogy a két visszavert sugár amplitúdója közelítőleg r és −r, mivel a két visszaverődés ellentétes előjelű. A hátsó felületről visszaverődő sugár a vízben extra 2d utat tesz meg, ami τ = 2nd optikai útkülönbséget eredményez, és ennek megfelelően φ = 2πτ/λ fáziskülönbséggel késik. A komplex amplitúdók összeadásával a reflexiós tényező R(λ) = 4r² sin²(πτ/λ) alakot ölt, amely a wavenumber (σ = 1/λ) tengelyen egyetlen koszinusz, 1/τ periódussal. A többszörös belső visszaverődéseket is figyelembe vevő pontos Airy-formula a két-sugár közelítéstől mindössze mintegy 4%-kal tér el, mivel a magasabb harmonikusok r² ≈ 0,02 tényezővel zsugorodnak. A CIE 1931 standard megfigyelő három tristimulus-értékét (X, Y, Z) a spektrum és a színillesztő-függvények szorzatának integrálja adja, ahol Y a luminancia.
A film színének meghatározásához a reflexiós spektrumot be kell helyettesíteni az integrálokba, és σ = 1/λ változóra átírva három súlyfüggvényt (wₓ, w_y, w_z) kapunk, amelyek integráljai a fehér pont három komponensét adják. A tristimulus-értékek így (X, Y, Z)(d) = 2r²(W − ĉ(τ)) alakban írhatók, ahol ĉ(τ) a súlyfüggvények koszinusz-transzformációja a τ útkülönbségnél. A fekete film esetében (d = 0) a koszinusz minden hullámhosszon 1, így ĉ(0) = W, és a film semmit sem ver vissza – a két visszaverődés pontosan kioltja egymást. Kis vastagságoknál a visszavert fény a rövid hullámhosszak felé tolódik el, ami a fehér pontnál kékesebb (0,266, 0,281) színkoordinátát eredményez – ez a halvány kék, amelyet Newton a fekete után említ. A 10 nm-es film a fény 0,18%-át veri vissza, ami ugyan kevesebb, mint egyetlen vízfelület 2%-a, de nem nulla, és Newton valóban látta „bizonyos dolgok (például gyertya vagy nap) képeit nagyon halványan visszaverődni” a fekete foltról.
A rendek (orders) kialakulását a luminancia minimumai jelzik, amelyek ott jelentkeznek, ahol a τ a w_y súlyfüggvény középponti hullámhosszának (λ̄ = 554 nm) többszöröse. A számított minimumok d = 207, 416, 626 és 837 nm-nél helyezkednek el, λ̄/2n = 208 nm-es távolsággal. Mivel a spektrum közepe kioltódik, a vörös és kék fény marad, és ezek a lila sávok választják el a rendeket: a második és harmadik rend kék, zöld, sárga és vörös színeken halad át, a negyedik rendtől pedig zöld és rózsaszín váltakozik, egyre halványabban. Az első rendben az R csúcsa (λ = 2τ-nél) a láthatatlan ultraibolyából lép be a látható sávba; d = 104 nm-nél 553 nm-nél van, és a film fehérnek látszik. Az R zérushelye (λ = τ-nél) d = 143 nm-nél lép be a sávba, ami sárgára, majd vörösre váltja a filmet, és d = 208 nm-nél éri el a zöldet. A színkoordináta-pálya az első három rendben egyszer-egyszer körbejárja a fehér pontot, utána pedig a zöld és rózsaszín oldalak között ingadozik, egyre csökkenő távolsággal.
Ahogy a vastagság növekszik, a színek fehérbe halványulnak: a Riemann–Lebesgue-lemma szerint ĉ(τ) → 0, így a vastag film a megvilágító saját színét veri vissza 2r² ≈ 4%-kal, ami két vízfelület visszaverődésének felel meg interferencia nélkül. A látható sáv 1,8 periódust tartalmaz d = 0,5 μm-nél és 5,4-et d = 1,5 μm-nél, így a súlygörbe több periódust átfogva gyakorlatilag nullára átlagolja a koszinuszt. A súlygörbék szélessége határozza meg a lecsengés sebességét: a w_y-t egy azonos átlagú és s szórású Gauss-görbével helyettesítve ĉ_y(τ) ≈ cos(2πσ̄τ)·exp(−2π²s²τ²) adódik, ahol a Gauss-burkoló a rendeket létrehozó oszcilláció alatt helyezkedik el. A táblázatos D65 és ȳ esetében s = 0,136 μm⁻¹, és a burkoló τ = 1,65 μm-nél (0,62 μm vastagságnál) esik le 1/e-re; a számított színkoordináta minden d ≥ 1,25 μm esetén 0,03-on belül marad a fehér ponttól, és minden d ≥ 1,61 μm esetén 0,01-en belül. Newton a táblázatában a légréteg színeit mérte két összenyomott lencse között, és feljegyezte a vastagságot, „amelynél az egyes színek a legintenzívebbek és legjellegzetesebbek” – a vízre vonatkozó oszlopából származó értékek (átszámítva 25,4 nm/milliomod hüvelyk arányban) jól egyeznek a számított színekkel: az első rend fehérje 98 nm-nél (számított maximum: 104 nm), a második rend ibolyája 213 nm-nél (az első luminancia-minimum: 207 nm), a hetedik rend vöröses fehérje pedig 1467 nm-nél a fehér pont közelében lévő rózsaszínes fehérnek felel meg. Newton a buborékot ferde szögben is megfigyelte (19. megfigyelés): a θ szög alatti útkülönbség 2nd·cos θ, így a normál beesésnél d vastagságnál látott szín ott jelenik meg, ahol a film d/cos θ vastagságú. Snell törvénye szerint sin θ ≤ 1/n, így a legnagyobb tényező (legelnyelőbb beesésnél) vízre n/√(n²−1) = 1,52; Newton aránya a legferdébb nézetnél „a legjobb megfigyeléseim szerint 15 és 15½ és 10 között volt”.
Végül érdemes megemlíteni, hogy a jelenség szorosan kapcsolódik a Michel-Lévy-diagramhoz: egy kettőstörő kristálylemez két keresztezett polarizátor között, 45°-ban elhelyezve, a sin²(πΓ/λ) hányadot engedi át, ahol Γ a lemez két polarizációja közötti optikai útkülönbség. Ez pontosan R/4r² Γ = τ-val, így a bemutatott sáv egyben az a interferenciaszín-diagram is, amelyet az ásványtani szakemberek használnak a vékony csiszolatokban lévő ásványok azonosítására, 2nd retardációval (ugyanazon megvilágító mellett, a kettőstörést a sávon belül állandónak véve). Sørensen (2013) ezt a diagramot első elvekből újraszámolta. A színek a valódi reflexió 1/(4r²)-szeresénél jelennek meg, így a legfényesebb film teljes fehérként látszik; a legtelítettebb kékek és zöldek kívül esnek az sRGB színtéren, és levágásra kerülnek.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
Forrás: https://aseemrb.me/blog/colors-of-a-soap-film/.
A képet micheile henderson készítette, mely az Unsplash-on található.
