Az ukrajnai háború immár négy és fél éve tart, és a Kijevet támogató koalíció fenntarthatósága ismét kulcskérdéssé vált az európaiak számára. A 2026 februári YouGov-adatok jelentős eltéréseket mutatnak az európai országok között a háborús erőfeszítések támogatottságában. Franciaországban, Németországban és Spanyolországban a tárgyalásos béke támogatottsága megelőzte az orosz kivonulásig tartó kitartás gondolatát. Olaszországban is kulcsfontosságú politikai kérdéssé vált Ukrajna a 2027-es választások előtt.
A nagyobb pártok, mint Giorgia Meloni miniszterelnök Olaszország Testvérei pártja és a balközép Demokrata Párt, fenntartották Ukrajna támogatását. Azonban a kisebb, szélsőséges pártok, beleértve az Öt Csillag Mozgalmat és az Északi Ligát, kevés hajlandóságot mutatnak a katonai segítségnyújtás folytatására. Hogyan értékelhetjük, mekkora nyomás nehezedik valójában az Ukrajnát támogató nyugati demokráciák koalíciójára? Hiszen úgy tűnik, többször is kerültünk már hasonló helyzetbe. A kulcs a „háborús fáradtság” forrásainak, valamint a pártok hajlandóságának és képességének megértésében rejlik, hogy tőkét kovácsoljanak ebből.
A háború egyik igazságtalan aspektusa az autokratikus orosz rezsim és a támogató koalíció közötti kontraszt. Míg Oroszország képes gyorsan mozgósítani a társadalmi erőforrásokat és akaratát rákényszeríteni saját polgáraira, addig a koalíció fenntartása folyamatos kapcsolatépítést igényel mind a partnerekkel, mind a hazai választókkal. A polgárok támogatása azonban nem tekinthető magától értetődőnek. Ahogy a konfliktusok elhúzódnak, ez a támogatás egyre inkább megrendülhet. A háborús fáradtság nem csupán a konfliktus hosszának kérdése, hanem a polgárokra rótt költségeké és azok időbeli halmozódásáé is. A háborúzás kompromisszumokat követel a közkiadások és a katonai kiadások között, amelyeket a polgárok hosszú távon nem feltétlenül hajlandók elviselni.
Vlagyimir Putyin energiafegyverként való alkalmazása Európával szemben, a földgázáramlás időszakos szigorításával, tudatos felismerését tükrözi ennek a dinamikának. Fogadása arra épül, hogy Oroszország elszántsága túlélheti az európaiakét. A háborús fáradtság a siker észlelésétől is függ; a polgárok sokkal inkább hajlandóak támogatni az ügyet, ha úgy gondolják, nagy a győzelem valószínűsége. Kevesebb hajlandóságot mutatnak olyan kezdeményezések támogatására, amelyek nem hoznak eredményt. A koalíció első megingásai 2023 végén éppen ezeket a dinamikákat tükrözték, egybeesve az európai energiaárak emelkedésével és Ukrajna stratégiai helyzetének megtorpanásával, amikor az ígért források az amerikai szenátusban rekedtek. A polgári elégedetlenség háborús erőfeszítéseket közvetlenül kihívó politikai tétellé alakítása a politikai ellenzék kínálatától függ. A vezetők közötti megállapodások, ideológiai beállítottság vagy felelősségtudat miatt azonban szinte valamennyi európai mainstream párt továbbra is támogatja a koalíciót.
Egy 2025 decemberi EU-VALUES felmérés adatai, amely szakértőket kért fel a fáradtság észlelésének értékelésére 1-től 5-ig terjedő skálán, jelentős megosztottságot mutat ki az európai elit és a közvélemény Ukrajna-támogatással kapcsolatos észlelése között. A polgárok szkeptikusnak tűnnek Ukrajna támogatását illetően, de ez a vélemény nem tükröződik az európai politikai elit körében, amely nagyrészt továbbra is támogatja a politikát. Eddig az Ukrajna-támogatással szembeni politikai ellenállás jellemzően a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali radikális pártokból érkezett, mint az AfD Németországban vagy a Podemos Spanyolországban. A radikális jobboldali pártok összképe azonban vegyes, és hasonló bizonytalanság tapasztalható a radikális baloldali pártok körében is. Az olyan pártok, mint a németországi Die Linke a baloldalon vagy a Nemzeti Tömörülés a jobboldalon Franciaországban, mélyen megosztottak ebben a kérdésben.
Az általuk jelentett kihívás hatékonysága szintén kérdéses. Egyrészt az olyan „kontraproduktív szereplők”, mint a magyar miniszterelnök és a szlovák kormányfő, rendkívül zavaróak lehetnek, és azzal vádolják őket, hogy túszul ejtik az Oroszországgal szembeni uniós szankciós csomagokat. Másrészt a radikális jobboldali pártok gyakran kormányon kívül maradtak, és ahol közel kerültek a hatalomhoz – mint Geert Wilders esetében Hollandiában –, a leendő koalíciós partnerek egyértelmű kötelezettségvállalásokat csikartak ki tőlük, hogy ne vonják meg a támogatást Kijevtől. Donald Trump 2024 novemberi elnökválasztási győzelme tovább bonyolította a képet. Trump hivatalba lépése és a segélyek befagyasztása megemelte az Ukrajna támogatásának költségeit az európai kormányok számára, valószínűtlenebbé tette az ukrán győzelmet, és erősítette a radikális jobboldalt. Ugyanakkor az európai kereskedelmi és biztonsági érdekek elleni támadásai kényes helyzetbe hozták a radikális jobboldali pártokat, megnehezítve a Trump-párti világkép hazai eladását.
A legújabb bizonyítékok arra utalnak, hogy a csatatéri lendület Ukrajna javára fordult. Az ukrán csapások az orosz energia-infrastruktúrára és logisztikai központokra széles körben ismertté váltak. Egy július 28-i Trump-pal folytatott találkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látszólag meggyőzte amerikai partnerét a háború megnyerésének képességéről. A találkozó nem sokkal azelőtt történt, hogy a szenátus jóváhagyta az orosz olajat vásárló országokra vonatkozó új szankciókat. Ez a lendület segíthet elcsitítani a polgárok ellenállását és megerősíteni a nyugati támogatást, amennyiben a konfliktus gyorsabb végét sugallja olyan feltételekkel, amelyek igazolják a koalíciós tagok lépéseit. Még korai megmondani, hogyan alakulnak ezek az események, de Kijev szerencséjének bármilyen fordulata jó előjel a nyugati és európai vezetők számára, hogy polgáraikat továbbra is az Ukrajna védelmének ügye mögött tartsák.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
A képet Sander Sammy készítette, mely az Unsplash-on található.
