Rachel Feltman, a Scientific American munkatársa, egy nyári olvasmányokkal foglalkozó epizódjában mutatja be Craig Fehrman történész és újságíró legújabb könyvét, a *This Vast Enterprise: A New History of Lewis & Clark* című művet. A beszélgetés során Fehrman elárulja, hogy öt évnyi munkával megírt könyvében új megközelítést alkalmazott: nem csupán a két híres felfedezőre, Lewisra és Clarkra fókuszál, hanem a teljes expedíciót, mint csapatmunkát mutatja be. Ennek érdekében más, kevésbé ismert szereplőket is a reflektorfénybe állít, mint például Yorkot, Clark rabszolgáját, Sacagaweát, valamint John Ordway-t, az egyszerű közkatonát, aki a nehéz fizikai munkát végezte, míg a kapitányok tudományos megfigyelésekkel foglalkoztak.
Fehrman kiemeli, hogy a könyv egyik újdonsága az immerszív, „belülről” bemutatott történetmesélés, amely fejezetenként más-más szereplő szemszögéből mutatja be az utazást. Ennek érdekében a szerző a térképeket is úgy szerkesztette meg, hogy azok a modern államhatárokat is mutatják, segítve az olvasót a tájékozódásban, miközben a szöveg igyekszik az 1804-es időutazás érzetét kelteni. A beszélgetés során szóba kerülnek a történelmi források hiányosságai is, amelyeket Fehrman szerint a szerzőnek „kell” vagy „bizonyára” típusú kifejezésekkel, valamint modern emberi megérzésekkel kell áthidalnia. Erre a legjobb példa Sacagawea története, aki bár a naplók szerint érzelmileg nem reagált arra, hogy elrablása helyszínére ért, néhány héttel később, amikor viszontlátta családját, zokogásban tört ki. Fehrman szerint a pontos ábrázoláshoz elengedhetetlen, hogy az olvasó megértse, mit érezhettek ezek az emberek, még akkor is, ha a források nem adnak erre közvetlen bizonyítékot.
A beszélgetés részletesen kitér York és Sacagawea történetére, akiknek szerepe gyakran alulreprezentált a hagyományos narratívában. York, bár Clark rabszolgája volt, a naplók tanúsága szerint kulcsfontosságú szerepet játszott az expedícióban, kiváló úszóként és értékes tagjaként a csapatnak. A távolság növekedésével York egyre inkább ki tudta vívni a tiszteletet, és még a Csendes-óceánnál tartott szavazásban is részt vett. Ennek ellenére a tragikus végkifejlet az, hogy a hazatérés után Clark nem volt hajlandó szabadságot adni neki. Sacagawea esetében Fehrman hangsúlyozza, hogy nem csupán egy „bátor idegenvezető” volt, hanem egy stratégiai gondolkodó nő, aki a túlélésért tette értékessé magát az amerikaiak számára. A szerző a mai Shoshone utódokkal folytatott beszélgetéseire is támaszkodott, hogy hitelesen mutassa be a mindennapi gyakorlatokat, például a gyermekgondozást, ezzel is emberközelivé téve a történelmi alakot.
Végül Fehrman lerántja a leplet az „egyetlen haláleset” mítoszáról is, rámutatva, hogy bár a Lewis és Clark expedíció közkatonái közül valóban csak egy katona halt meg, a történet nem teljes. Jefferson elnök ugyanis számos indián törzsi vezetőt hívott meg Washingtonba, akik közül sokan, gyakran idősebb koruk miatt, meghaltak az út során. A szerző szerint a tudományos megfigyelések, Jefferson és Lewis szoros kapcsolata, valamint a geopolitikai feszültségek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a történet jóval összetettebb, mint azt az iskolai tananyag sugallja. A beszélgetés végén Fehrman elárulja, hogy a Lewis és Clark naplók, amelyek több mint egymillió szót tartalmaznak, digitálisan elérhetők a nyilvánosság számára, és arra biztatja az olvasókat, hogy merüljenek el ebben a hihetetlen gazdag forrásanyagban.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
A képet Caleb Woods készítette, mely az Unsplash-on található.
