Ki gondolta volna, hogy Helené, Trója királynője, ekkora galibát okoz? Az év elején az internet bizonyos szegletei felkapták a vizet a hír hallatán, miszerint a kenyai-mexikói Oscar-díjas színésznő, Lupita Nyong’o eljátszaná a lehetetlenül gyönyörű spártai nemesasszonyt, Helenét – akinek arcáról később azt írták, ezer hajót bocsátott vízre – Christopher Nolan készülő hollywoodi homéroszi eposzában, az Odüsszeiában. Amikor májusban megerősítették a szereplését, újabb hisztihullám söpört végig a neten. Az egyik youtuber komolyan azt javasolta, hogy Görögország indítson pert Nolan ellen. (Mégis milyen alapon?) A „Trójai Heléna” téma felröppent a trending témák közé az X-en, ahol a weboldal billiós tulajdonosa azt állította, Nolan „elvesztette az integritását” és „meggyalázta az Odüsszeiát, hogy Oscar-díjra legyen esélyes”. Ez a lázas reakció arra a gondolatra, hogy egy fantasztikus ősi királynőt egy fekete színésznő alakítson, ijesztően kiszámíthatóvá vált. A történelem, az irodalom és még a teljesen kitalált mítoszok is a reakciósok, a hibbantak és az olyan amatőr történész tartalomgyártók prédájává váltak, akiknek olyan nevük van, mint @RomanHelmetGuy, és mindannyian a „nyugati kultúra” homályos elképzeléseit vitatják. (@RomanHelmetGuy nem válaszolt a többszöri megkeresésre.)
Kevés ember ismeri jobban ezeket a civakodásokat, mint Emily Wilson. Az Oxfordban született, Oxfordban végzett klasszika-filológus (egy kora újkori angol irodalom diplomával a tarsolyában) modern fordításai Homérosz eposzairól, az Iliászról és az Odüsszeiáról maguk is színterei voltak a kultúrharcos felháborodásoknak. Olyan eltökéltséggel közelít ehhez a kérdéshez, mint egy edzett veterán – vagy csak egy teljesen kimerült ember. Amikor az interjúnkban kimondom a „kultúrharc” szót, Wilson, aki jelenleg a Pennsylvaniai Egyetem klasszika-filológiai tanszékének vezetője, eltúlzottan a szájára csap, miközben ásít. Unalmas.
A Wilson 2017-ben megjelent Odüsszeiája körüli herce-hurca már a legelején kezdődik. Az eredeti görög szövegben a történet hősének, a vándorló ithakai királynak, Odüsszeusznak a leírásával nyit. Az első jelzője a görög *polytropos* szó, egy lefordíthatatlan melléknév, ami nagyjából annyit tesz: „sokfordulatú”. „Ez egy nagyon ritka jelző” – mondja Wilson. „Feltűnő választás. Olyan választás, ami utal a vers rétegeire, csavarjaira és kanyarjaira, az utazásra, a főhősre. Bizonyos értelemben egy ígéret: nem fogsz unatkozni, miközben ezt a verset olvasod. És nem fogsz unatkozni ezzel a főhőssel sem.” A korábbi görög–angol fordítások a *polytropos*-t „sokoldalú elméjűnek”, „mindenben jártasnak” és „a csavarok és fordulatok emberének” fordították. Wilson egy egyszerűbb, vitathatatlanul kifejezőbb szót választ: „bonyolultat”. Ez a döntés kiváltotta egy olyan réteg haragját, amelyet Wilson „fotel-klasszicistáknak” nevez – ők a „bonyolultat” valahogy „lealacsonyítónak” vagy akár „iszonyatnak” látták. Magát Wilsont „woke-nak”, „feminista balféknek” és még durvább szavakkal illették. „A bonyolult nem sértés!” – erősködik. „Nyilvánvalóan nem az. Bár egyesek imádnak hisztizni az interneten.”
A Wilson Odüsszeiáját – amely az első jelentős női tudós által készített fordítás – érő kritikák a maguk kiszámítható mintáját követték. A nyelvezete túl modern, túl egyszerű. A fordítása együttérzést tanúsított korábban szörnyetegnek tartott alakok iránt (mint a rettenetes küklópsz), és méltóságot adott a rabszolgáknak, a kondásoknak és a szolgálólányoknak, akiket a vers csúcspontján Odüsszeusz és nyámnyila fia tömegesen lemészárol. Míg mások ezeket a gyilkosságokat a nők erkölcstelenségének következményeként állították be – Fagles népszerű fordításában, amelyet én is olvastam egyetemi klasszika-filológia szakos hallgatóként, „ringyóknak” nevezte őket –, Wilson alig talált támpontot az eredetiben az ilyen értékítéletek alátámasztására. Itt nincs áldozathibáztatás.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
A képet Birmingham Museums Trust készítette, mely az Unsplash-on található.
