Peter Kwasniewski elmélkedésében XVI. Benedek pápa gondolatára építve vizsgálja az áldoztatás módjának történeti alakulását. A pápa idézete szerint a kilencedik századig a hívek állva, kézbe kapva vették magukhoz az Oltáriszentséget, és ez a gyakorlat később fejlődött a nyelvre történő áldoztatássá. Kwasniewski azonban kételyeit fejezi ki ezzel a történeti narratívával kapcsolatban, és amellett érvel, hogy a kézbe áldoztatás soha nem lehetett a normatív, általánosan elfogadott gyakorlat az Egyház történetében. Elsődleges érve, hogy az apostoloktól kezdve az Egyház mindig is tisztában volt az Eucharisztia szentségének mélységével, és ennek megfelelően különbséget tett a felszentelt papok és a laikusok között, különösen a legszentebb dolgok, azaz az Oltáriszentség kezelése terén. Hivatkozik a Liber Pontificalisra, amely Szent I. Xystus pápának tulajdonítja azt a rendelkezést, miszerint a szent edényeket csak felszentelt férfiak érinthetik meg, ami implicit módon kizárja a laikusok számára az Oltáriszentség kézbe vételét is.
Második érve a források hiányára és megbízhatatlanságára összpontosít. Kwasniewski rámutat, hogy a kézbe áldoztatás ősiségét állító patrisztikus idézetek gyakran egymásból másoltak, hiányzik belőlük a kontextus, és sok esetben nem is laikusokról, hanem papokról vagy püspökökről szólnak. Szerinte ezeket az idézeteket szándékosan félreértelmezik, hogy a modern elképzeléseket alátámasszák. Különösen kritikusan nyilatkozik a protestáns reformáció szerepéről, különösen Martin Bucer munkásságáról, aki ideológiai alapon, tudományos megalapozottság nélkül állította, hogy a kézbe áldoztatás az ősi gyakorlat. Bucer célja a papság és az Oltáriszentségben való valós jelenlétbe vetett hit aláásása volt. Ezt a protestáns értelmezési keretet később katolikus szerzők is átvették, akik a tizenhatodik-tizenhetedik században összeállították azokat a citátumgyűjteményeket, amelyek a mai napig meghatározzák a kézbe áldoztatásról szóló modern diskurzust.
A szerző részletesen bemutatja, hogyan épült fel ez a „kézbe áldoztatási korpusz” Pamelius, Baronius, Durantus, Valesius és Bona bíboros munkái nyomán. Kwasniewski kiemeli, hogy a huszadik századi liturgikusok, mint Verheul és Bugnini, készpénznek vették ezeket a citátumokat, és tudományos igényűnek tűnő írásaikban felhasználták őket a kézbe áldoztatás bevezetésének igazolására, miközben valójában ideológiai harcot folytattak a hagyományos gyakorlat ellen. A cikk arra a következtetésre jut, hogy a kézbe áldoztatás „ősi normativitásának” narratívája történetileg nem bizonyított, és a modern korban létrehozott konstrukciónak tekinthető, amelyet a források tudatos vagy önkéntelen félreértelmezése tart fenn. Kwasniewski felhívja a figyelmet arra, hogy a kutatóknak alaposan meg kell vizsgálniuk ezeket a citátumokat, és Augé professzor módszerét követve ellenőrizniük kell azok valós tartalmát és kontextusát.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
Forrás: https://www.newliturgicalmovement.org/2026/07/communion-in-hand-ancient-norm-humanist.html.
A képet Jacob Bentzinger készítette, mely az Unsplash-on található.
