A játékokat gyakran jelentéktelen dolognak tekintjük, csupán elterelésnek, vagy akár időpazarló szórakozásnak. A filozófus, C. Thi Nguyen szerint ez egy súlyos tévedés. A „The Score” című könyvében azt állítja, hogy a játékok az egyik legtisztább ablak az emberi cselekvés és döntéshozatal működésére. Megmutatják, mit jelent célokat választani, korlátokhoz alkalmazkodni, és mélyen törődni olyan dolgokkal, amiknek látszólag nincs jelentőségük. Amint megértjük a játékok lényegét, nehezebb nem észrevenni, hogy a modern élet nagy része is egyfajta játékká alakult. Pontszámok, mérőszámok, rangsorok, teljesítménymutatók: ezek az eszközök átláthatóságot, igazságosságot és hatékonyságot ígérnek. Nguyen azonban attól tart, hogy közben átformálják, mit értékelünk, hogyan látjuk magunkat, és mi az, ami szerintünk érdemes törődésre. A veszély nem magában a játékban rejlik, hanem az „érték-elfoglalásban”: abban a lassú folyamatban, amikor az egyszerűsített mérőszámok helyettesítik a gazdagabb, emberibb ítélőképességet.
Nguyen filozófiája szerint a játék alapvetően „szükségtelen akadályok önkéntes vállalása azért, hogy megéljük a küzdelem élményét azok legyőzéséért”. Ez a definíció, Bernard Suits kanadai filozófustól származik, és rámutat, hogy a játék értéke elválaszthatatlanul összefonódik a korlátozásokkal és a módszerrel – nem csupán a végeredményről szól. A boldogság, az érték a cselekvés folyamatában rejlik. Nguyen kétféle játékélményt különböztet meg: az „eredményorientált játékot”, ahol a győzelem a cél, és a „törekvésorientált játékot”, ahol maga a küzdelem, az elmerülés a lényeg. Ez utóbbira jó példa a fly-fishing (legyezős horgászat), ahol nem a hal fogása a cél, hanem az a rendkívüili fókusz és meditatív állapot, amit a folyamat kényszerít ki, és ami „kitisztítja a lelket”.
A játékok paradoxona, hogy a szabályok és korlátozások éppen a szabadság és a felfedezés terét teremtik meg. Akár a jógában, ahol a pózok kényszerítenek új mozdulatokra, úgy a játékok korlátai is új készségeket és viselkedésformákat hoznak elő, amiket egyébként nem fedeznénk fel. Amikor azonban ugyanezeket a pontrendszereket és mérőszámokat a mindennapi életre – a munkára, oktatásra, társadalmi státuszra – alkalmazzuk, gyakran az ellenkező hatást érik el. Ennek két fő oka van: a tervezés és a választás. A játékokat örömre tervezik, és szabadon választjuk őket, belépünk és kilépünk belőlük. Az intézményes értékelési rendszerek azonban gyakran a produktivitásra és ellenőrizhetőségre fókuszálnak, nem az élményre, és nincs lehetőségünk kilépni belőlük. A legfontosabb különbség az, hogy egy igazi játékban a pontok *nem számítanak* a valódi értelemben; a cél (pl. győzni) és a célzat (pl. jól érezni magunk) elkülönül. Amikor azonban a pontszám a jegyünk, fizetésünk vagy társadalmi helyzetünk, ez a szétválás megszűnik, a mérőszám nem játékos célzássá, hanem uralkodó értékké válik, és megfojtja a szabadságot.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
Forrás: https://www.vox.com/podcasts/479253/games-play-benefits-philosophy-thi-nguyen-score-book.
A képet ooneiroslyl készítette, mely az Unsplash-on található.
