**Kurultáj: A steppe tribes’ gathering in Hungary**
Late summer in the Hungarian plains offers an apocalyptic landscape, where a billboard for rapper Pogány Induló (“Pagan March”) marks the journey to the Kurultáj, an annual gathering of nomadic tribes in Bugac. This multi-day event blends a renaissance fair, a steppe encampment and a caravanserai, attracting would-be khans and merchants from across the Eurasian steppe. For liberal Hungarians, it resembles a giant LARP with pseudoscience and right-wing nationalism, but approaching the grounds feels like time travel: cars give way to tractors, horse-drawn wagons and people in leather tunics, chain mail and steppe headgear, with the crack of bullwhips filling the air.
The Kurultáj is the spiritual antithesis of Sziget, Budapest’s “Island of Freedom” festival that draws global pop stars and hundreds of thousands of young Hungarians. Kurultáj attendees include Turks, Turkmens, Azeris, Kazakhs, Mongols and other Central Asian ethnicities, with many Hungarians considering themselves the westernmost branch of this steppe family. Accommodations reflect this nomadic flavor—free space for those bringing their own yurt—and the only commonalities with Sziget are choking dust and the state of the port-a-potties. The entrance features red runic banners channeling visitors to a grand arena for horsemanship and archery, surrounded by tents, yurts and stucco towers evoking Samarkand, with banners of Attila the Hun, Árpád and, curiously, Atatürk adorning the grounds.
Performers display remarkable commitment despite the heat: a young woman in a leather tunic had to be carried out by paramedics during archery, while horseback events included mounted archery, a staged steppe wedding and Kokpar, a Kazakh polo variant using a leather sack instead of a goat carcass. Hungarian horsemen then demonstrated their skills with arrows, lances and acrobatics at the gallop. The festival’s foundational ideology is Turanism, which holds that Hungarians, Turks, Mongols and other groups share a deep kinship based on steppe ancestry—a theory outside academic mainstream whose disreputability seems to enhance its appeal. Devotees eagerly discuss nomadic kinship, including a Székely attendee adorned with flags of “brother nations” from Hungary to Japan and Korea, and a 16-year-old self-taught linguist named Nimrod who cites thousands of Turkish loanwords as proof of linguistic kinship.
Not all attendees were friendly; one young man insisted Americans don’t exist and claimed my features were Germanic. Turkish served as the lingua franca, though most academics reject the idea that Mongolian, Turkish and Hungarian belong to the same family—even some organizers laughingly dismiss the connection. Perceptions of Kurultáj depend on political sympathies: the left dismisses it as pseudoscientific nationalism, and with Viktor Orbán’s Fidesz Party out of power, government funding is in jeopardy. It’s unclear whether Orbán genuinely embraced Turanism or saw the festival as a way to enhance Hungarian influence in Central Asia and the Near East, though former culture minister János Csák was an outspoken proponent, even theorizing links between Hungarian folk music and Korean K-pop.
The most obvious national agenda on display was Turkish, as Turanism was the quasi-official ideology of the early Turkish Republic. A Turkish Ministry of Culture and Tourism tent documented Ankara’s infrastructure projects across Central Asia and even Hungary, while many attendees wore Grey Wolves insignia—an ultra-nationalist group some label terrorist. After two days of Turkish conversations, wolf howls and Atatürk flags, the Kurultáj seemed more a coup for Ankara’s soft power than Hungary’s. On the final day, I met Dagestani dancers in fur hats and blue tunics, whose region is a “real melting pot” of languages and ethnic groups; at Kurultáj, anyone from the steppes can join the Turanic brotherhood. Their silver kindjal daggers and bandoliers evoked Dune, and despite the heat—one dancer had passed out four years prior—they put on a tremendous show, inviting the crowd to dance, though even they were taken aback when a man in scale armor joined swinging his sabre.
It’s tempting to lump Kurultáj with Europe’s nationalist upheavals, but the gathering is stranger and harder to categorize—a mixture of genuine historical enthusiasm, family-friendly entertainment, government propaganda and conflicting ideological agendas. This differs from traditional Hungarian nationalism, which celebrates the uniqueness of the Hungarian language and historic links to the West, casting Turks as enemies and occupiers. The trappings of that older nationalism were easier to find in Izsák, the small town where I stayed, with monuments to poet Sándor Petőfi and the 1956 anti-Soviet uprising—legacies of 19th- and 20th-century nation-building from a centralized information landscape. The Kurultáj, by contrast, is a 21st-century phenomenon, blending fringe academic ideas, alternate histories, niche hobbies and propaganda like an internet message board, where Turks are reimagined as a “brother nation” and festivalgoers seek Central Asian kin rather than Western allies.
The festival’s veneration of steppe ancestors, animistic totems and pagan iconography implies a spiritual longing beyond academic interest; Christianity was almost entirely absent, replaced by meaning found in a nomad brotherhood stretching from Siberia to the Great Hungarian Plain. From shamans and folk dancers to Hungarian cowboys, attendees share little with Sziget’s flower children, yet both revel in ecstatic crowd release and a certain pagan sensibility. Pogány Induló delivered an energetic performance at Sziget 2026; next year, he should consider appearing at the Kurultáj.
—
**Kurultáj: A sztyeppei törzsek találkozója Magyarországon**
A magyar Alföldön a nyár vége apokaliptikus tájképet mutat, ahol Pogány Induló rapper reklámtáblája jelzi az utat a bugaci Kurultájhoz, a nomád törzsek éves találkozójához. Ez a többnapos esemény reneszánsz vásár, sztyeppei tábor és karavánszeráj keveréke, amely a sztyeppe minden tájáról vonzza a kánjelölteket és kereskedőket. A liberális magyarok számára óriási LARP-nak tűnik áltudománnyal és jobboldali nacionalizmussal fűszerezve, ám a területhez közeledve az időutazás érzését kelti: az autókat traktorok, lovas szekerek és bőr tunikát, láncinget és sztyeppei fejfedőt viselő emberek váltják fel, a levegőt ostorcsattogás tölti meg.
A Kurultáj Sziget szellemi ellentéte, amely Budapest „A szabadság szigete” fesztiváljaként globális popsztárokat és százezreket vonz. A Kurultáj résztvevői között törökök, türkmének, azeriek, kazahok, mongolok és más közép-ázsiai népcsoportok vannak, sok magyar a sztyeppei család nyugati ágának tekinti magát. A szállás ezt a nomád jelleget tükrözi—ingyenes hely azoknak, akik saját jurtát hoznak—, és az egyetlen közös vonás Szigettel a fullasztó por és a mobilvécék állapota. A bejáratnál vörös rovásírásos zászlók vezetik a látogatókat a lovaglás és íjászat nagy arénájához, amelyet sátrak, jurták és Szamarkandot idéző stukkó tornyok vesznek körül, Attila, Árpád és—kíváncsi módon—Atatürk zászlaja díszíti a teret.
A fellépők figyelemre méltó elszántságról tesznek tanúbizonyságot a hőség ellenére: egy bőr tunikás fiatal nőt az íjászat során mentősöknek kellett kivinniük, a lovas események között lovas íjászat, színpadra vitt sztyeppei esküvő és a kazah lovaspóló, a kokpar szerepelt, ahol kecske helyett bőr zsákot használtak. A magyar lovasok ezután nyíllal, lándzsával és vágtató akrobatikával mutatták meg tudásukat. A fesztivál alapideológiája a turanizmus, amely szerint a magyarok, törökök, mongolok és mások közös sztyeppei őstől származnak—ez az elmélet az akadémiai fősodron kívül esik, ám megkérdőjelezhetősége még vonzóbbá teszi. Hívei szívesen beszélnek a nomád rokonságról, köztük egy székely résztvevő, aki „testvérnemzetek” zászlóival díszítette sátrát Magyarországtól Japánig és Koreáig, és Nimród, egy 16 éves autodidakta nyelvész, aki több ezer török jövevényszóval bizonyítja a nyelvi rokonságot.
Nem mindenki volt barátságos; egy fiatal férfi azt állította, amerikaiak nem léteznek, és germán vonásaimat emlegette. A török volt a lingua franca, bár a legtöbb akadémikus elutasítja, hogy a mongol, török és magyar egy családba tartozna—még néhány szervező is nevetve utasítja el a kapcsolatot. A Kurultáj megítélése politikai szimpátiától függ: a baloldal áltudományos nacionalizmusként utasítja el, és mivel Orbán Viktor Fidesze kikerült a hatalomból, az állami támogatás veszélybe került. Nem világos, hogy Orbán valóban hitt-e a turanizmusban, vagy a magyar befolyás növelésének eszközét látta benne Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten, bár Csák János korábbi kulturális miniszter nyílt híve volt, még a magyar népzene és a koreai K-pop kapcsolatát is felvetette.
A legnyilvánvalóbb nemzeti agenda a török volt, mivel a turanizmus a korai Török Köztársaság kvázi-hivatalos ideológiája volt. A török Kulturális és Turisztikai Minisztérium sátra Ankara közép-ázsiai és magyarországi infrastrukturális projektjeit mutatta be, sok résztvevő pedig a Szürke Farkasok jelképeit viselte—ezt az ultranacionalista csoportot egyesek terroristaszervezetnek tartják. Két nap török beszélgetés, farkasüvöltés és Atatürk-zászló után a Kurultáj inkább Ankara soft power-jének sikerének tűnt, mint Magyarországénak. Az utolsó napon dagesztáni táncosokkal találkoztam prémkalapban és kék tunikában; régiójuk „igazi olvasztótégely”, és a Kurultájon a sztyeppe minden népe csatlakozhat a turáni testvériséghez. Ezüst kindzsal tőrjeik és bandolírjaik a Dune-t idézték, és a hőség ellenére—egy táncos négy éve elájult—látványos műsort adtak, a közönséget táncra hívták, bár még őket is meglepte, amikor egy pikkelypáncélos férfi kardot rázva csatlakozott.
Könnyű a Kurultájt Európa nacionalista megrázkódtatásaihoz sorolni, de a találkozó furcsább és nehezebben kategorizálható—valódi történelmi lelkesedés, családbarát szórakozás, kormánypropaganda és ellentmondó ideológiák keveréke. Ez eltér a hagyományos magyar nacionalizmustól, amely a nyelv egyediségét és a nyugati kötődéseket hangsúlyozza, a törököket ellenségként és megszállóként ábrázolva. E régi nacionalizmus nyomai könnyebben fellelhetők voltak Izsákon, ahol megszálltam, Petőfi és az 1956-os forradalom emlékműveivel—a 19–20. századi nemzetépítés örökségeként. A Kurultáj ezzel szemben 21. századi jelenség, amely perifériás tudományos eszméket, alternatív történelmet, hobbit és propagandát vegyít internetes fórum módjára, ahol a törökök „testvérnemzetté” válnak, és a résztvevők közép-ázsiai rokonokat keresnek nyugati szövetségesek helyett.
A sztyeppei ősök tisztelete, az animista totemek és a pogány ikonográfia mélyebb spirituális vágyat sejtet; a kereszténység szinte teljesen hiányzott, helyette a szibériai–alföldi nomád testvériség adott értelmet. A sámánoktól a néptáncosokig és magyar csikósokig a résztvevők kevés közös vonást mutatnak Sziget virágGyerekeivel, mégis mindkettő a tömeg eksztatikus felszabadulásában és bizonyos pogány érzékenységben leli örömét. Pogány Induló energikus fellépést adott a Sziget 2026-on; jövőre érdemes lenne a Kurultájon is megjelennie.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
Forrás: https://www.theamericanconservative.com/among-hungarys-weird-nomad-nationalists/.
A képet Carl Tronders készítette, mely az Unsplash-on található.