Jan-Werner Müller, német történész és filozófus, aki számos tanulmányt írt a jobboldali populizmusról. Fő érve szerint a populizmus leginkább olyan mozgalomként definiálható, ahol egy vezető egy elhallgattatott vagy elfeledett – és szinte mindig kirekesztő – többség képviseletét követeli magának. Müller negatív megközelítése alapvetően a populizmust a bigott autoriterizmus ideológiájaként helyezi el. Más szerzők, mint például Bernie Sanders esetében, olyan populistákra is utalnak, akik bár szembeszállnak az elitistákkal, mégsem támadják az etnikai vagy vallási kisebbségeket, és nem akarják aláásni a demokráciát. Az elmúlt évtizedben azonban számos, hatalomra került populista – mint Orbán Viktor Magyarországon vagy Giorgia Meloni Olaszországban – Müller kereteibe illik.
A második Trump-kormányzás első hónapjait Müller úgy értelmezi, hogy bár Trump alapvető populista narratívája változatlan, a második ciklusban sokkal veszélyesebb az autokratikus törekvések. Müller szerint a második alkalommal hatalomra kerülő vezetők – mint Orbán vagy a lengyel Kaczyński – már tapasztaltabbak, célirányosabban építik ki a hatalmat, például a bíróságok elfoglalásával. Trump viszont más módszert alkalmaz: nyíltan törvénytelen lépéseket tesz, majd figyeli, hogy az ellenfél hogyan reagál. Orbán és társai ezzel szemben próbálják fenntartani a jogállamiság látszatát, miközben a demokratikus intézményeket gyengítik. Trump esetében viszont nincs szükség nemzetközi szervezetek véleményének figyelembevételére, ami szabadabb kezet ad neki. A vámtarifák kérdésében Müller hangsúlyozza, hogy a populizmus nem gazdasági politikáról szól, de a gyártás és a „kézzel fogható” termelés visszatérő motívuma hasonlít a 19. századi amerikai populizmus producerista eszméjére. Orbán is hasonlóan hangsúlyozza a szakképzést és a gyári munkát az egyetemi oktatással szemben.
A jobboldali populizmus és a nagyvállalati érdekek kapcsolatát Müller egyértelműnek tartja: a demokrácia feladásáról nem a „tömeg”, hanem az elit dönt. Olaszországban Mussolini is csak azért került hatalomra, mert az elit és a király támogatta. Napjainkban is a centrumjobboldali pártok legitimálják a szélsőjobb retorikáját, ami növeli annak befogadhatóságát. Az USA-ban is a vállalati elit egy része alulbecsülte, hogy Trump mennyire el fogja vetni a „gazdasági racionalitást”, bár mások egyszerűen az adócsökkentés és dereguláció reményében támogatták. Müller figyelmeztet, hogy ne tekintsünk a jelenségre homogénként, hiszen különböző érdekcsoportok különböző célokkal támasztják alá a populista vezetőket.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
Forrás: https://www.newyorker.com/news/q-and-a/how-trumps-tariffs-fit-the-autocrats-playbook.
A képet Elvis Bekmanis készítette, mely az Unsplash-on található.
