A közgazdaságtan ma már elismeri az intézmények növekedésben betöltött kulcsszerepét, amit az utóbbi két év közgazdasági Nobel-díjasai is alátámasztanak. Ennek ellenére számos országban az innovációs rendszerek alkotóelemei félig-meddig megkövesedett intézményekké váltak, és a döntéshozók ritkán gondolnak azok reformjára. A Nobel-díjasok – Mokyr, Aghion, Howitt, valamint Acemoglu, Johnson és Robinson – munkája rávilágít arra, hogy a prosperitás alapja az ötletek gyakorlatba ültetésének lehetősége, a kreatív rombolás működése és a jogállamiság. Az akadémiai konszenzus azonban furcsa módon eltér a gazdaságpolitikai vitáktól, amelyek még mindig az AI-infrastruktúrába történő beruházások vagy a vállalati adók szűkös kérdéseire koncentrálnak, miközben az intézményi tervezés gyakran csak speciális szervekre, például a központi bankokra korlátozódik.
A probléma egyik gyökere, hogy nincsenek szabványos intézményi definíciók vagy mérőszámok. A gazdaságszintű elemzések gyakran csak közvetett mutatókra, például az „intézményekbe vetett bizalomra” támaszkodnak. A szélesebb látószögű megközelítés új kérdéseket vet fel: kik a modern kor Mokyr által említett, az ipari forradalomban kulcsszerepet játszó szerelőinek megfelelői? Mi akadályozza a kevésbé produktív cégek kivonulását a piacról? A válasz egyik lehetséges útja a versenypolitika újjáélesztése lenne, amit a 20. század második felének dél- és kelet-ázsiai „fejlődési csodái” is alátámasztanak. Az OECD-gazdaságokban azonban az 1980-as évek óta alulértékelt kartelljog még mindig nem élvez kellő politikai prioritást, ahogyan azt az USA, az EU és az Egyesült Királyság példái is mutatják. Az intézmények, amelyek meghatározzák a vállalatok alapításának és felszámolásának könnyűségét, félig-meddig megkövesedettek.
Egy konkrét európai példa: sok vállalat számára túl költséges a csőd. A magas szerkezetátalakítási költségek gátolják a kutatás-fejlesztést és a tech- és biotech startupokba történő befektetéseket. A rugalmasságot és szociális védelmet ötvöző „flexicurity” reformok azonban nem mindent megoldó varázslat. A startupok sikeressége végül a politikai gazdaságtantól, az üzleti ökoszisztémától és a növekedés iránti politikai elkötelezettségtől függ. Szerencsére elkezdődtek a nagyobb lélegzetű párbeszédek, mint például Mario Draghi jelentése az európai versenyképesség jövőjéről. A többoldalú rendszer gyakorlatilag működésképtelen, a tiszta energiaátmenet és a rohamtempóban fejlődő mesterséges intelligencia korában szükség van radikálisan új politikai ötletekre. A fejlett gazdaságokban egyre elégedetlenebb lakosság mellett az intézmények változása elkerülhetetlen – a változás iránya azonban a döntéshozók következő lépéseitől függ.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
A képet Marco Oriolesi készítette, mely az Unsplash-on található.
