A német választásokon a „szélsőjobboldalinak” tartott Alternatíva Németországért (AfD) párt 20,7 százalékos eredményt ért el, ami jelentős növekedést jelent a 2021-es 10,4 százalékhoz képest, és így a második legnagyobb párt lett. Ez a változás egyértelműen azt jelzi, hogy a politikai helyzet Európában alapvetően megváltozott. A cikk szerzője szarkasztikusan megjegyzi, hogy a német vezetők nem számíthattak másra, miután egy menedékkérő által elkövetett késes támadás után a társadalmi feszültségek tovább nőttek. A szerző gúnyosan veti fel, hogy vajon a támadás valóban megtörtént-e, vagy csak a szociális médiában terjedő dezinformáció eredménye, amelyet esetleg az USAID finanszírozott. A cikkben felmerül a kérdés, hogy miért vetették el 1945-ben a Morgenthau-tervet, amely Németország mezőgazdasági visszaalakítását javasolta a háború után. A szerző kritikával illeti Donald Trumpot és JD Vance-t, akik Európában demokráciáról és szólásszabadságról prédikáltak, miközben a globális elit számára a világ, ahogy azt eddig ismerték, véget ért. A szerző egyetért a globális elit egyetlen álláspontjával: a világ, ahogy azt eddig ismerték, valóban véget ért.
A cikk szerzője a bécsi kongresszus történetét vizsgálva felveti, hogy mi lett volna, ha Bill Clinton elnök 1995-ben egy varsói kongresszust szervezett volna, amelyben Henry Kissinger szerepelt volna, és amely megpróbálta volna rendezni a hidegháború utáni kérdéseket, beleértve Oroszország visszaintegrálását a nemzetközi közösségbe. A szerző szerint azonban senkinek sem volt bátorsága ehhez hasonlót javasolni a Szovjetunió összeomlása után, egészen addig, amíg Donald Trump meg nem jelent a politikai színtéren. Trumpot Niall Ferguson és Francis Fukuyama is kritizálja, utóbbi szerint Trump Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos lépései a nyugati liberális demokrácia és az autoriter kormányzatok közötti globális harcban az USA-t az autoriter táborba helyezték. A szerző azonban megkérdőjelezi, hogy pontosan kik azok az autoriterek: a „szélsőjobboldali” pártok vagy a centristák, akik a „szélsőjobb” elleni „tűzfalat” építenek. A szerző megjegyzi, hogy a „szélsőjobboldali” pártok nevében hiányzik a „demokrácia” szó, ami szerinte magyarázza, hogy a szakértők miért tekintik ezeket a pártokat autoritariusnak.
A cikk végén a szerző visszatér a történelmi párhuzamokhoz, és megemlíti, hogy Oroszország korábban, 1812-15-ben és 1945-ben is messze nyugatra jutott, de 2025-re még Kijevig sem sikerült eljutnia. A szerző reméli, hogy ezúttal Oroszország nem jut el Lvivig, amely Ludwig von Mises szülővárosa volt. Lviv az elmúlt száz évben nyolc rezsimváltáson ment keresztül, ami a szerző szerint több mint elég. A cikk zárásaként a szerző George H.W. Bush 1991-es „Csirke Kijev” beszédét említi, amelyben az amerikai elnök a szabadság határainak felfedezését támogatta, és egy „új világrend” létrejöttéről beszélt. A szerző azonban megkérdőjelezi, hogy az USA hírszerző közössége és a NED és USAID által támogatott választási manipulációk valóban a demokrácia támogatását szolgálják-e, vagy csak a hülye hivatalnokok teszik rosszabbá a helyzetet, amíg valaki meg nem állítja őket.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
Forrás: https://www.americanthinker.com/articles/2025/02/far_right_menace_the_end_of_the_world_as_they_know_it.html.
A kép forrása: https://unsplash.com/photos/g_gwdpsCVAY/download?ixid=M3w3MTY0MTd8MHwxfHNlYXJjaHwxfHxHZXJtYW55fGVufDB8fHx8MTc0MDg2MzkxNHww
A cikk szerzője a bécsi kongresszus történetét vizsgálva felveti, hogy mi lett volna, ha Bill Clinton elnök 1995-ben egy varsói kongresszust szervezett volna, amelyben Henry Kissinger szerepelt volna, és amely megpróbálta volna rendezni a hidegháború utáni kérdéseket, beleértve Oroszország visszaintegrálását a nemzetközi közösségbe. A szerző szerint azonban senkinek sem volt bátorsága ehhez hasonlót javasolni a Szovjetunió összeomlása után, egészen addig, amíg Donald Trump meg nem jelent a politikai színtéren. Trumpot Niall Ferguson és Francis Fukuyama is kritizálja, utóbbi szerint Trump Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos lépései a nyugati liberális demokrácia és az autoriter kormányzatok közötti globális harcban az USA-t az autoriter táborba helyezték. A szerző azonban megkérdőjelezi, hogy pontosan kik azok az autoriterek: a „szélsőjobboldali” pártok vagy a centristák, akik a „szélsőjobb” elleni „tűzfalat” építenek. A szerző megjegyzi, hogy a „szélsőjobboldali” pártok nevében hiányzik a „demokrácia” szó, ami szerinte magyarázza, hogy a szakértők miért tekintik ezeket a pártokat autoritariusnak.
A cikk végén a szerző visszatér a történelmi párhuzamokhoz, és megemlíti, hogy Oroszország korábban, 1812-15-ben és 1945-ben is messze nyugatra jutott, de 2025-re még Kijevig sem sikerült eljutnia. A szerző reméli, hogy ezúttal Oroszország nem jut el Lvivig, amely Ludwig von Mises szülővárosa volt. Lviv az elmúlt száz évben nyolc rezsimváltáson ment keresztül, ami a szerző szerint több mint elég. A cikk zárásaként a szerző George H.W. Bush 1991-es „Csirke Kijev” beszédét említi, amelyben az amerikai elnök a szabadság határainak felfedezését támogatta, és egy „új világrend” létrejöttéről beszélt. A szerző azonban megkérdőjelezi, hogy az USA hírszerző közössége és a NED és USAID által támogatott választási manipulációk valóban a demokrácia támogatását szolgálják-e, vagy csak a hülye hivatalnokok teszik rosszabbá a helyzetet, amíg valaki meg nem állítja őket.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
Forrás: https://www.americanthinker.com/articles/2025/02/far_right_menace_the_end_of_the_world_as_they_know_it.html.
A kép forrása: https://unsplash.com/photos/g_gwdpsCVAY/download?ixid=M3w3MTY0MTd8MHwxfHNlYXJjaHwxfHxHZXJtYW55fGVufDB8fHx8MTc0MDg2MzkxNHww
