A médiamunkások körében elterjedt hit, hogy a hétvégéken a közönség „lágyabb” tartalmakat részesít előnyben, bár a statisztikák nem igazán támasztják alá. Ennek ellenére én ösztönzöm ezt a megközelítést, hiszen a hírek üteme annyira gyors, hogy nehéz megállni és másképp gondolkodni. A gyermekkori vasárnapok emléke, amikor apám újsággal és a mellékelt magazinnnal tért haza, rám is rányomta a bélyegét: a könnyed hétvégi tartalmak iránti vonzalom a mai napig jelen van. Ebben a szellemben írom ezt a bejegyzést, de nem térünk el teljesen a komoly témák felé. Célom egyfajta gondolatgyakorlat kínálása, amely segít újragondolni néhány általánosan elfogadott nézetet.
Azt tartjuk, hogy a homo economicus korában élünk, bár ez nem fedi le pontosan az emberi viselkedést, hiszen az emberek nem tökéletes kockázatelemző gépek, akik csak a profitmaximalizálásra törekszenek. Érzelmek, torzítások és vágyak mindig is akadályozzák ezt. Mégis, minden aspektusa az emberi létezésnek elárusíthatóvá vált, még a pihenésnek is „termelőnek” kell lennie. A pénz az, ami személyes és társadalmi szinten is hajtóerővé vált. A GDP, bár csak részleges mérőszám, folyamatosan a középpontban áll. Kapcsolatunk önmagunkkal, másokkal és a világgal szinte mindig egy meghatározhatatlan dolog, a pénz által közvetített. A pénz válik a mai taoisták útjává, amelyet nem lehet pontosan meghatározni, mégis mindenhol jelen van. Nem tudjuk redukálni egyetlen definícióra, hiszen folyamatosan új formát ölt. A pénz vált a vágyaink tárgyává, amely lehetővé teszi számunkra, hogy létezésünket az általa ígért teljesülés keretei között érezzük.
A pénz, mint tao, önmagából hozza elő a tőke és a munka egymást kölcsönösen meghatározó természetét. A munka teremt tőkét, amely újabb munkát és tőkét generál, és ez a folyamat örök körforgásban zajlik. A pénz ad valóságot mindkettőnek: a munka csak pénzért történik, a tőke pedig a pénz felhalmozódása. Marx kritikája, miszerint a tőke uralja a munkát, figyelmen kívül hagyja a pénz szerepét e kölcsönös függésben. A taoista megközelítés szerint ez olyan, mintha a nappalt okolnánk az éjszaka elnyomásáért, holott a kettő elválaszthatatlan. A harmadik taoista elv, a wu-wei, vagyis a „nem beavatkozás”, Adam Smith láthatatlan kezével párhuzamba állítható: az önérdekből cselekvő egyének természetes úton reagálnak a kereslet-kínálatra, egyensúlyt teremtve a munka és a tőke között. A piacokkal való összhangban történő cselekvés lehetővé teszi a pénz, mint út megfelelő működését.
Végső soron azonban a pénz soha nem lehet az igazi Tao. A kínai filozófiában a Tao mindennek a lényege, beleértve a növény- és állatvilágot, más galaxisokat, sőt, a sötét anyagot is. Ezt az egészet nem lehet a pénzbe zsúfolni, bár társadalmunk mindent megtesz ennek érdekében. E gondolatgyakorlat iróniája segíthet relativizálni a gazdaság szerepét az életünkben, és rámutatni, hogy a pénz, bár mindenhol jelen van, nem fedi le a létezés teljességét.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
Forrás: https://www.nakedcapitalism.com/2025/10/how-the-tao-explains-our-economies.html.
A képet Christiann Koepke készítette, mely az Unsplash-on található.
