Egy csapat cornelli egyetemi kutató húsz éves küzdelme a kiszáradt szájú sügér ellen váratlan evolúciós fordulattal zárult – a New York állambeli Little Moose tó inváziós halfajtája génjeit átalakítva kijátszotta a tudósok elektromos hálózásos irtási kampányát. A halfaj, amelyet a 19. század végén telepítettek be sportorgolnok, olyan gyorsan szaporodott, hogy a tó egykori óriásitőkéit, a 35 fontot is elérő nyíltvizi pisztrángokat majdnem kiirtotta. A kutatók speciális hajóval, évi kétszeri elektromos sokkolással próbálták csökkenteni a sügérállományt, ám a halak úgy alkalmazkodtak, hogy gyorsabban nőttek és fiatalabb korban kezdtek el ívni, így mindig az utolsó „halászat” előtt sikeresen szaporodtak.
A Smithsonian Nemzeti Állatkert molekuláris ökológusa, Liam Zarri nemrégiben tanulmányt publikált, amelyben genetikai szinten mutatja ki az evolúciós választ. A kutatás szerint az elektromos irtás szelektív nyomást gyakorolt, kizárólag azokat egyedeket hagyva életben, amelyek génjeik révén „gyors és vakmerő” életmódra voltak programozva – korán érették el az íváshoz szükséges kort, és feláldozták a testméret növekedését a gyors szaporodás érdekében. A korábban archivált sügér mintákkal összehasonlítva a mai populáció növekedési és szaporodási génjei „vadonatúj” szerkezetet mutatnak.
A cornelli genetikus, Nina Therkilsden hangsúlyozza, hogy a történet nem a kudarcról, hanem a természettel való együttműködés fontosságáról szól. Kanadai ökológusok, köztük Stephanie Green is felhívják a figyelmet arra, hogy az inváziós fajok elleni küzdelemben az időzítés és gyakoriság változatossága csökkentheti az evolúciós „visszaütések” kockázatát. A kutatók most olyan alternatív stratégiákat mérlegelnek, amelyek figyelembe veszik a fajok génállományának dinamikáját, és nem csak a rövid távú populációcsökkentésre fókuszálnak.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
A képet Eugene Zhyvchik készítette, mely az Unsplash-on található.
