A chinlone, Mianmar hagyományos labdajátéka, nem csupán sport, hanem művészet is, amely türelmet és koncentrációt követel. A 74 éves Win Tint szerint a játék során minden más elfelejtődik, csak a labda érintése és a stílus számít. A férfiak és nők különböző módon játszanak: míg a férfiak körben, összehangolt mozdulatokkal passzolják a labdát, addig a nők szólóban, akrobatikus mutatványok közben, akár tízezernyi rúgást is végrehajtva egy alkalommal. A játék, amelynek gyökerei 1500 évre nyúlnak vissza, hanyatlásnak indult a COVID-világjárvány és az 2021-es katonai puccs után, miközben az anyaghiány is nehézségeket okoz a hagyományos rattan labdák készítésében.
Délkelet-Ázsia szerte elterjedt a labdajáték változatai, például Thaiföldön a „sepak takraw”, Laoszban a „kataw”, vagy a Fülöp-szigeteken a „sipa”. Mianmar változata azonban egyedülálló a történelmi és kulturális jelentősége miatt. Az 1953-as szabályrendszer kidolgozása óta nemzeti örökségként őrzik, de a jelenlegi politikai válság és anyagi nehézségek miatt veszélybe került a hagyomány megőrzése. A játékosok mégis kitartóan gyűlnek össze autópályák alatt vagy kivilágított porondon, hogy gyakorolják a művészetüket.
A chinlone labdák készítése maga is mesterfogás: a rattánt kézzel megmunkálva, forralással erősítik meg, hogy ellenálljon az intenzív használatnak. Pe Thein, egy 64 éves mesterlabdakészítő, gyémántokhoz hasonló gonddal ellenőrzi minőségüket. Azonban a nyugat-mianmari Rakhine államból származó prémium rattán egyre nehezebben beszerezhető a helyi harcok miatt. A termelők nem mernek az erdőbe bemenni, ami fenyegeti a hagyományos mesterség és a jövő generációk számára való átadását. „Ha mi nem őrizzük, ki fogja?” – kérdezi Min Naing, egy 42 éves játékos, hangsúlyozva a hagyomány megőrzésének fontosságát.
Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.
A képet Teo Zac készítette, mely az Unsplash-on található.
