A Pleistophora oolytica – a csuka szaporodását veszélyeztető parazita
Vélelmezhetően kevesebben tudják, hogy a csuka állomány csökkenése ügyében az egyik lehetséges főbűnös a Pleistophora oolytica, amely egy mikroszkopikus, egysejtű parazita és a mikrosporidiák csoportjába tartozik. Ezek az élőlények a gazdaszervezet sejtjeiben élősködnek, és szaporodásuk során a gazdasejt pusztulását okozzák. A Pleistophora oolytica elsősorban a halak ivarszervét támadja meg, így gátolva a szaporodást. Ha számodra furcsa (elsorvadt) ikrával rendelkező csukát fogtál, akkor valószínűleg találkoztál a jelenséggel, csak nem tudtad mi ez…
A parazita életciklusa
A parazita életciklusa viszonylag egyszerű. A fertőzött halak ivadékaival kerül a környezetbe, majd a fiatal halakkal felvéve jut be a gazdaszervezetbe. A parazita a bélcsatornán keresztül jut el az ivarszervbe, ahol szaporodik és károsítja a petesejteket.
A parazita jelenléte a petesejtek pusztulásával és a petefészek sorvadásával jár, így a fertőzött nőstények kevesebb ikrával bírnak (vagy egyáltalán nem képesek termékeny ikrákat termelni). Ez hosszú távon az egész állomány csökkenéséhez vezethet.
A probléma mértéke és a kutatások
A Pleistophora oolytica elterjedtsége és a fertőzés hatásai még nem teljesen tisztázottak. A parazita számos halfajt megfertőzhet, és világszerte előfordul. A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy pontosabb képet kapjanak a parazita elterjedéséről, a fertőzés hatásairól és a lehetséges kezelési módszerekről. A Pleistophora oolytica ellen jelenleg nincs hatékony kezelési módszer. A megelőzésre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni.
Vélelmezhetően a Pleistophora oolytica jelentős fenyegetést jelent a csukaállományokra és az egész vízi ökoszisztémára. A probléma megoldása komplex feladat, amely a tudomány, a halgazdálkodás és a horgászok együttműködését igényli. A megelőzésre és a kutatásokra fordított erőfeszítések elengedhetetlenek ahhoz, hogy megőrizzük a csukát, mint értékes fajt a hazai vizekben.
Az állomány csökkenésének második fő oka: az ívóhelyek eltűnése
Meggyőződésünk, hogy a folyóvízi populáció csökkenésének legfőbb oka az ívóhelyek drasztikus csökkenése. Az ívóhelyek azok a területek, ahol a halak szaporodnak. Ezek általában sekély, növényzettel borított területek, ahol a víz hőmérséklete megfelelő a szaporodáshoz. Az ívóhelyek minősége és mennyisége közvetlenül befolyásolja a szaporodási sikerességet, így az állomány megújulását.
Értelemszerűen az ívóhelyek hiánya miatt a csukák nem tudnak megfelelően szaporodni, így az állomány hosszú távon megfogyatkozhat. Nem túlragozva a dolgot, ennek hosszabb távú következménye nem más, mint az ökoszisztéma egyensúlyának felborulása: ez a halfaj mint a vizek egy részében csúcsragadozó fontos szerepet játszik a vízi ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában. Az állomány csökkenése számos más faj populációjára is hatással lehet (gyomhalak túlszaporodása, beteg halak nem megfelelő gyérítése stb.).
Az árvizek hiánya és a sikertelen ívások: a csukaállomány további veszélyeztető tényezője
A csuka mennyiség csökkenése számos komplex okkal magyarázható, és az egyik legkevésbé ismert, mégis jelentős tényező az árvizek elmaradása és ennek következménye – a sikertelen ívások.
Az árvizek természetes folyamatok, amelyeknek kiemelkedő szerepük van a folyóvizek ökoszisztémájában. A csuka szempontjából az árvizek azért fontosak, mert:
- Egyrészt hozzájárulnak új élőhelyek kialakulásához: az árvizek során új, sekély, növényzettel borított területek alakulnak ki, amelyek ideális ívóhelyet biztosítanak a csukák számára.
- Másrészt fontosak a táplálékbázis növekedése miatt: az árvizek hatására a vízi rovarok és egyéb gerinctelenek szaporodása felgyorsul, így bőséges táplálékforrást biztosítva az ivadékoknak. Emellett a fő táplálékot képező keszegivadékok mennyiségét is befolyásolják az árvizek.
A probléma érzékeltetése érdekében röviden az ok-okozati összefüggés. Régen a folyamat egyszerű volt, jött a tavaszi nagyvíz, kijöttek a halak az árterekre, a kubikokba és a mentetlen oldali holtágakba. Leívtak a ragadozók, leívtak a táplálékhalak is (különösen a bodorka és vörösszárnyú keszeg), majd az állomány egy része a késő tavaszi, kora nyári második áradással visszament a folyóba, míg egy másik része pedig kint maradt a kubikokban, holtágakban. Mi meg egész ősszel (és télen) fogtuk a kisebb-nagyobb csukákat és „színes keszegeket”, nem is beszélve a csodálatos sügérekről. Jelenleg áradás nincs, csuka nincs, sügér nincs, keszeg nincs. Viszont a maradék holtágakban van bőven ezüstkárász és törpeharcsa, de erről majd kicsit később.
Nyilván ez egy folyamat, amely lépésről lépésre vezet az állomány csökkenéséhez. A sikertelen ívások közvetlen következménye az adott állomány csökkenése. Kevesebb ivadék kel ki, és azok túlélési esélyei is kisebbek. Hosszú távon nyilván a csökkenő állomány még kevesebb ikrát rak, ez az egész állományra kihatással van, és ezáltal a halfaj szükségképp egyre ritkábbá válik.
A harmadik probléma: az inváziós fajok és a csökkenés közötti kapcsolat
A csukaállomány csökkenésének egyik jelentős tényezője az invazív és inváziós fajok megjelenése és terjedése a hazai vizekben. Ezek az idegenhonos fajok számos módon befolyásolják a csukát, de különösen veszélyeztetik mind az ikrák kikelését, mind az ivadékok túlélését.
Az invazív fajok hatása a ivadékokra
Az invazív fajok számos módon fejtik ki negatív hatásukat a csukaivadékokra, vélelmezhetően különböző vizek esetén különböző módon járulnak hozzá a csukaállomány csökkenéséhez, de mindegyik a csökkenés irányába mutat.
A törpeharcsa esete
A törpeharcsa az egyik legagresszívebb invazív faj, amely komoly fenyegetést jelent a csukaivadékokra. A törpeharcsák nagy számban szaporodnak, és gyorsan elterjednek, kiszorítva az őshonos halfajokat. A törpeharcsák a csukaikrát és a csukaivadékokat közvetlenül is fogyasztják, valamint versengenek velük a táplálékért és a búvóhelyekért. Valószínűleg ha negatív listát kellene állítani, akkor messze a szúrós ördög lenne az aranyérmes minden tekintetben.
Ezüstkárász
Az egyik legmegosztóbb hal a hazai horgásztársadalomban is, vannak rajongói és nagy kedvelői, illetve – rendkívül helytelenül – a vizek egy részében még korlátozzák is az elvihető ezüstkárászok mennyiségét. Az ezüstkárász fun-ok számára néhány apró tény: egyrészt igazi ikrafaló, másrészt a sajátos szaporodási tulajdonságával véges időn belül eltünteti a vizekből nemhogy a széles kárászt, hanem szinte az összes keszegfélét, ráadásnak számos betegség tökéletes hordozója.
A növényevő halak szerepe
A növényevő halak, mint például az amur és a különféle busák, közvetett módon is károsíthatják a csukaivadékokat. A busák a táplálkozási mechanizmusuk következtében az egész vízi ökoszisztéma legnagyobb ellenségei, az általuk okozott kár pedig felbecsülhetetlen. Az amur vitát nem szeretnénk kinyitni, szintén egy nagyon megosztó kérdés. De arról viszont nem érdemes vitát nyitni, hogy ezek a halak a vízinövényzetet fogyasztják, így egyrészt elveszik mind a csuka, mind a legjellemzőbb táplálékhalak (bodorka, vörösszárnyú keszeg) ívási lehetőségeit, másrészt csökkentik a csukaivadékok számára rendelkezésre álló búvóhelyek számát.
A végére egy érdekesség: a süllő hatása
Bár nem inváziós halfaj és kevesen tudják, hogy a süllő is jelentős veszélyt jelent a csukaivadékokra, különösen a kisebb tavakban és holtágakban. A süllő szintén előszeretettel vadászik a csukaivadékokra, továbbá versenyez velük a táplálékért is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy vegyes állományú vizekben a süllő hamar kiszorítja a csukát. Vélelmezhetően az egyik legjobb magyarázat a rendszeres (és hiábavaló) ivadék telepítés sikertelenségéért.
A megoldás útjai
A csuka védelme érdekében több – akár összehangolt – intézkedésre van szükség:
- Az invazív fajok terjedésének megakadályozása: szigorú szabályozás (betartott tiltás!!!) a betelepítésre, a horgászok és a vízi sportok szereplőinek tájékoztatása.
- Az invazív fajok eltávolítása: minden lehetséges (mechanikai vagy biológiai) módszerrel a lehetőségekhez mérten csökkenteni az invazív fajok állományát.
- Az élőhelyek helyreállítása: a vízminőség javítása, a vízinövényzet helyreállítása, az ívóhelyek védelme.
- A horgászat szabályozása: a védett időszakok és méretkorlátozások következetes betartatása, valamint a szelektív horgászat további népszerűsítése.
- Kutatások: további kutatások szükségesek az invazív fajok és a halfaj közötti kölcsönhatások pontosabb megismeréséhez és a hatékony védelmi stratégiák kidolgozásához.
- Telepítés: bár közhely, hogy „semmilyen telepítés nem ér fel egyetlen sikeres ívással sem”, ezzel együtt radikálisan emelni kellene a csukatelepítések arányát azon vizek esetében, ahol megfelelő táplálékbázis áll rendelkezésre. Mérlegelésre érdemes továbbá az ivadékok telepítése mellett a magasabb korosztály (egy- és kétnyaras) telepítése – pontosan a magasabb megmaradási arány érdekében.
A fent ismertetett parazita, az ívási lehetőségek drasztikus romlása és az invazív fajok jelentős veszélyt jelentenek a csukákra és hozzájárulnak az állomány csökkenéséhez. A probléma megoldása komplex feladat, amely a tudomány, a halgazdálkodás és a társadalom együttműködését igényli. Csak közös erőfeszítésekkel tudjuk megőrizni ezt a fontos ragadozó halfajt és az általa fenntartott ökoszisztémát.
Megjegyzés: a fotón egy „utolsó mohikán” látható, 8.9 kg-os tömeggel…
