Helyszín: Lipari-szigetek. Időpont: egy ártalmatlannak induló májusi délután. Főszereplők: egy rakás turista, egy megálló hajó, némi pánik, sok bor – és László, az idegenvezető.
A csáp, ami leállította a bulit
Minden úgy indult, ahogy egy hajókirándulásnak indulnia kell: napsütés, selfie a kilátással, olasz szél a hajban. Aztán BUMM – egy hatalmas zökkenés. A motor elnémult. A hajó megállt. A pánik lassan beszivárgott a fedélzetre, ahogy a hajó sodródni kezdett a semmi közepén.
Természetesen gyorsan beindult a képzelet: valaki krakenről beszélt, más Hydrára gyanakodott. (Bónuszpont annak, aki tudja, hány feje van a Hydrának. Spoiler: több, mint amennyit egy bor után megszámolsz.)
A félelem – szőlőbe oltva
Szerencsére a kapitány, Guiseppe (aki valószínűleg már látott ezt-azt a tengeren), úgy döntött, itt az idő elővenni a titkos fegyvert: a szicíliai házi bort. Egy kis helyi termék, egy kis pohárka bátorság.
A magyar csoport különösen lelkes volt a terápiás célú alkoholfogyasztásban – természetesen kizárólag a félelem leküzdése érdekében. És működött! Aki eddig pánikolt, most már csak az újratöltésre koncentrált.
Mit mondtak az utasok?
Számos utassal beszéltünk, a pánikhangulat fokozatos eluralkodását jól érzékeltetik az alábbi szövegszerű idézetek, amelyekből néhány gyöngyszemet emeltünk ki.
„Képzeljétek, a tenger közepén ragadtunk, mert balesetet szenvedett a hajónk. Borzasztó volt. Már iszunk.”
„Nagyon félelmetes volt es csak a csodalatos feleségemnek köszönhető hogy nem lett komolyabb baj…”
„Tényleg baj lehetett, mert én tengeribetegséggel küzdve az alulöltözött kigyúrt búvárokat sem vettem rögtön észre.”
Dráma, romantika, humán tragikomédia – minden, ami egy jó utazási sztorihoz kell.
És akkor jött László
Amikor mindenki már csak a borospoharába kapaszkodott, László, a magyar idegenvezető, állt a helyzet magaslatán. Egyrészt minden magyart megnyugtatott, másrészt nem rettent el attól sem, hogy kezében mikrofonnal az aktuális információkat haladéktalanul közölje is magyarul – pontosan a magyarok tökéletes tájékoztatása és informálása érdekében. Emellett – rutinos túlélőként – a megfelelő pillanatban elkezdte összesíteni a rendelkezésre álló készleteket, ezzel is érzékeltetve a kiszámíthatóságot és a megbízhatóságot. Nyugalma és professzionalizmusa szinte mindenkire átragadt.
A valóság (avagy amikor nem egy szörny, hanem egy kötél a hunyó)
Végül kiderült: nem szörny, nem csáp, hanem egy orbitálisan vastag kötél keveredett a hajó propellerébe. Valaki „véletlenül” a vízbe dobta. A személyzet próbálkozott, de sikertelenül tértek vissza a víz alatti felmérésből, majd a közeli partokról jöttek a búvárok, és kiszabadították a hajót. Egy óra után mindenki újra úton volt – kissé kótyagosan, de élve.
És hogy mi maradt?
Egy újabb történet, amit el lehet mesélni a vacsoraasztalnál: „amikor majdnem megevett minket a kraken… vagy valami olyasmi.” És talán egy tanulság is: ha a hajó megáll, bízz Lászlóban – és kérj egy pohár szicíliai bort.
