<p><p>A médiamunkások körében elterjedt hit, hogy a hétvégéken a közönség „lágyabb” tartalmakat részesít előnyben, bár a statisztikák nem igazán támasztják alá. Ennek ellenére én ösztönzöm ezt a megközelítést, hiszen a hírek üteme annyira gyors, hogy nehéz megállni és másképp gondolkodni. A gyermekkori vasárnapok emléke, amikor apám újsággal és a mellékelt magazinnnal tért haza, rám is rányomta a bélyegét: a könnyed hétvégi tartalmak iránti vonzalom a mai napig jelen van. Ebben a szellemben írom ezt a bejegyzést, de nem térünk el teljesen a komoly témák felé. Célom egyfajta gondolatgyakorlat kínálása, amely segít újragondolni néhány általánosan elfogadott nézetet.</p><p>Azt tartjuk, hogy a homo economicus korában élünk, bár ez nem fedi le pontosan az emberi viselkedést, hiszen az emberek nem tökéletes kockázatelemző gépek, akik csak a profitmaximalizálásra törekszenek. Érzelmek, torzítások és vágyak mindig is akadályozzák ezt. Mégis, minden aspektusa az emberi létezésnek elárusíthatóvá vált, még a pihenésnek is „termelőnek” kell lennie. A pénz az, ami személyes és társadalmi szinten is hajtóerővé vált. A GDP, bár csak részleges mérőszám, folyamatosan a középpontban áll. Kapcsolatunk önmagunkkal, másokkal és a világgal szinte mindig egy meghatározhatatlan dolog, a pénz által közvetített. A pénz válik a mai taoisták útjává, amelyet nem lehet pontosan meghatározni, mégis mindenhol jelen van. Nem tudjuk redukálni egyetlen definícióra, hiszen folyamatosan új formát ölt. A pénz vált a vágyaink tárgyává, amely lehetővé teszi számunkra, hogy létezésünket az általa ígért teljesülés keretei között érezzük.</p><p>A pénz, mint tao, önmagából hozza elő a tőke és a munka egymást kölcsönösen meghatározó természetét. A munka teremt tőkét, amely újabb munkát és tőkét generál, és ez a folyamat örök körforgásban zajlik. A pénz ad valóságot mindkettőnek: a munka csak pénzért történik, a tőke pedig a pénz felhalmozódása. Marx kritikája, miszerint a tőke uralja a munkát, figyelmen kívül hagyja a pénz szerepét e kölcsönös függésben. A taoista megközelítés szerint ez olyan, mintha a nappalt okolnánk az éjszaka elnyomásáért, holott a kettő elválaszthatatlan. A harmadik taoista elv, a wu-wei, vagyis a „nem beavatkozás”, Adam Smith láthatatlan kezével párhuzamba állítható: az önérdekből cselekvő egyének természetes úton reagálnak a kereslet-kínálatra, egyensúlyt teremtve a munka és a tőke között. A piacokkal való összhangban történő cselekvés lehetővé teszi a pénz, mint út megfelelő működését.</p><p>Végső soron azonban a pénz soha nem lehet az igazi Tao. A kínai filozófiában a Tao mindennek a lényege, beleértve a növény- és állatvilágot, más galaxisokat, sőt, a sötét anyagot is. Ezt az egészet nem lehet a pénzbe zsúfolni, bár társadalmunk mindent megtesz ennek érdekében. E gondolatgyakorlat iróniája segíthet relativizálni a gazdaság szerepét az életünkben, és rámutatni, hogy a pénz, bár mindenhol jelen van, nem fedi le a létezés teljességét.</p><br></p>
 <p>Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.</p>
 <p>Forrás: <a href="https://www.nakedcapitalism.com/2025/10/how-the-tao-explains-our-economies.html" target="_blank" rel="noopener noreferrer">https://www.nakedcapitalism.com/2025/10/how-the-tao-explains-our-economies.html</a>.</p>
 <p>A képet <a href="https://unsplash.com/photos/woman-using-white-device-x_Es0t05qZ8" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Christiann Koepke</a> készítette, mely az <a href="https://unsplash.com/@christiannkoepke" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Unsplash</a>-on található.</p>

Pénz mint modern tao
A média hétvégi "lágy" tartalmak iránti közönségelvárását tartja szem előtt, bár a statisztikák nem igazolják. A pénz mára a mindent átható tao-vá vált, amely meghatározhatatlan, mégis mindenütt jelen van. A tőke és a munka kölcsönösen támogatja egymást, mint a jin és jang, a láthatatlan kéz pedig a tao wu-wei elvét testesíti meg. E gondolatkísérlet ironikus fényt vet arra, hogy gazdasági realitásaink mennyire áthatják létezésünket.