Bevállaltam a boltot, munka után rohanás a szupermarketbe, mert a hétvégi vendégeink hatra ígérték magukat. A kocsiban folyamatosan pittyegett a telefon, a bevásárlólista elemei érkeztek messengeren egymás után.
Szépen lassan szedtem össze a dolgokat: kenyér, bor, prosecco, szalámi, zöldség, folyamatosan nézve a mobilom, nehogy valami kimaradjon.
„Fogkrém ami nem az a buzi sós szar”
Állok a szupermarket tisztálkodási sorában a fogkrémes polc előtt, rémlik, hogy reggel beszéltünk a fürdőben, hogy elfogyott a fogkrém. Tizenöt év házasság után biztos tudnom kellene, hogy melyik a „buzi sós szar”, amit kerülni kellene. A férfi agy ennél egyszerűbben működik, eleve miért nem lehet azt írni, hogy a pirosat, amin csillognak a fogak, vagy esetleg a pontos márkát. Akkor lenne esélyem, de bárhogy néztem, nem találtam olyan tubust, amire rá lett volna írva, hogy „Nem buzi sós szar”. Bambán bámultam a fogkrémeket, mikor egy kedves eladó lépett oda hozzám
– Segíthetek?
Mutatom neki a listát. Elmosolyodott, levette a polcról az egyik legolcsóbb alapfogkrémet, beletette a kosárba és csak annyit mondott: fogja rám!