<p><p>A Hercules C-130 repülőgép vitte az utasokat az Antarktiszra, egy hatalmas, lenyűgöző gépen, amelynek hátulján keresztül lehetett beszállni. Az utasok egymás mellett ültek hosszanti üléseken, és hét órás út várt rájuk toalett nélkül, csupán egy kis nassolnivalóval és a motorzaj kíséretében. Az első pillantás az Antarktiszra a kis ablakokon keresztül elérkezett, ahol a látványos jégtáblák tárultak a szemük elé. Amikor kiléptek, mindenhol csak jég volt – olyan érzés, mintha egy másik bolygón landoltak volna. A francia kifejezés, az „en Antarctique pas de pronostique” („az Antarktiszon nincs előrejelzés”) itt teljesen igaznak bizonyult: a tervezett egy éjszakás tartózkodás helyett közel egy hétig kellett várniuk, mert a időjárás kiszámíthatatlan volt.</p><p>A Concordia kutatóállomás még az Nemzetközi Űrállomásnál is elszigeteltebb helyen található, és csak nyáron (novembertől februárig) érhető el repülővel. A kis, logisztikai állomás nem alkalmas hosszú tartózkodásra, és minden ott töltött nap nehézséget jelent a személyzet számára. A repülés csak akkor indulhat, ha a pilóta biztonságosnak ítéli az időjárást. Az utazók egy Basler BT-67 típusú, nem nyomásálló gépen utaztak tovább, ahol mínusz 30 fokra kellett felkészülniük. A leszállás után szédülés fogadta őket, hiszen a állomás 3200 méteres tengerszint feletti magasságban található. A távolból a kutatóállomás aprónak tűnt a végtelen fehér sivatag közepén – ez lett az új otthonuk egy egész évre.</p><p>A Concordia állomás két toronyból áll, fehér és narancssárga színekkel. Az egyik torony a nyugodtabb rész, ahol a hálószobák, laborok és a kórház találhatók, míg a másikban található a közösségi tér, a konyha és a szórakoztató helyiségek. Öt perc alatt körbejárható az egész, és elképesztő érzés, hogy valaki ezt a semmi közepébe építhette. Az Antarktisz közepén nincs élet – nincsenek madarak, fák, semmi, csak jég és szél. A képek és könyvek ellenére itt teljesen más érzés átélni ezt a világot, ahol az ember teljesen kiszakad a megszokott környezetéből.</p><br></p>
 <p>Ez a cikk a Neural News AI (V1) verziójával készült.</p>
 <p>Forrás: <a href="https://www.wired.com/story/concordia-research-station-commute/" target="_blank" rel="noopener noreferrer">https://www.wired.com/story/concordia-research-station-commute/</a>.</p>
 <p>A képet <a href="https://unsplash.com/photos/mountain-with-snow-near-body-of-water-XuD9vHw6yeY" target="_blank" rel="noopener noreferrer">henrique setim</a> készítette, mely az <a href="https://unsplash.com/@henriquesetim" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Unsplash</a>-on található.</p>

Az élet a világ legszigeteltebb kutatóállomásán
A Hercules C-130 repülőgépen érkezünk az Antarktiszra – hatalmas, lenyűgöző élmény. A hátulján szállunk fel, hosszanti üléseken ülünk, és hét órás út következik mosdó nélkül, rengeteg zajjal. Aztán először pillantjuk meg a jégkontinenst. A Concordia-állomás elszigeteltebb, mint a Nemzetközi Űrállomás – itt kezdődik a valódi kihívás. Jégtáblák tárulnak elénk az ablakokból, és az első benyomás: mintha egy másik bolygón lennénk. Az időjárás itt teljesen kiszámíthatatlan – terveink szerint egy napot töltünk, de végül egy hétig maradunk. A Basler BT-67 repülőgéppel érkezünk végül a Concordiába – nem nyomásálló kabin, -30 fokra kell felkészülni. Leszálláskor szédülünk a magasságtól: 3200 méteren vagyunk. Az állomás két toronyból áll, ahol egy évig fogunk élni – öt perc alatt körbejárhatjuk az új otthonunkat. Hihetetlen érzés, hogy ezt valaki a semmi közepébe építette. Az Antarktisz közepén nincs élet – csak jég és szél. A Concordia télen -80 fok is lehet, és csak novembertől februárig érhető el repülővel. Az itt töltött idő valódi kaland, mintha egy másik világban lennénk.